Az Nmap képes kapuletapogatást és változat érzékelést végezni egyszerre több állomáson is. Az Nmap ezt úgy csinálja, hogy az IP tartományt csoportokra osztja és egyszerre tapogat le egy csoportot. Általában a nagyobb csoportok hatékonyabbak. A hátránya, hogy az egyes állomásokhoz tartozó eredmények csak akkor érhetők el, ha végetért a teljes csoport letapogatása. Tehát ha az Nmap 50-es csoportmérettel lett elindítva, a felhasználó addig nem kap semmilyen eredményt (kivéve a bőbeszédű üzemmód frissítési információit), amíg az első 50 állomás letapogatása el nem készült.

Ennek a konfliktusnak a feloldására az Nmap egy kompromisszumos megoldást használ. Kezdésként csak egy 5 elemből álló csoportot hoz létre, így az első eredmények gyorsan megérkeznek. Ezután a csoportméretet folyamatosan növeli, akár 1024-ig. A kezdeti csoportméret pontos értéke a megadott paraméterektől függ. A hatékonyabb működés érdekében az Nmap nagyobb csoportokat hoz létre az UDP letapogatásoknál, illetve a csak néhány TCP kaput érintő letapogatásoknál.

Ha a --max-hostgroup paraméterben megadta a maximális csoportméretet, az Nmap ezt nem fogja túllépni. Ha megadja a --min-hostgroup paramétert, az Nmap megpróbálja a csoportméretet efölött tartani. Az Nmap kialakíthat kisebb csoportot is a megadottnál, ha nem áll rendelkezésre elegendő állomás a megadott minimális csoportméret létrehozásához. Megadható mindkét határérték is, hogy a csoportméret egy meghatározott sávban maradjon, de erre ritkán van szükség.

Ezeknek a paramétereknek nincs hatásuk a letapogatásnak abban a részében, mikor még csak az állomások felderítése történik. Ebbe beletartozik az egyszerű visszhang letapogatás is(-sP). Az állomások felderítése mindig nagy csoportokban történik a sebesség és a pontosság növelésének érdekében.

Ezeknek a paramétereknek az elsődleges haszna egy megfelelő méretű minimális csoprt létrehozása, így a teljes letapogatás gyorsabban lefut. Egy megszokott választás a 256-os csoport, így egy hálózat C osztályú blokkokban tapogatható le. Sok kaput tartalmazó letapogatásnál ezt a számot nem célszerű túllépni. Ha a letapogatás csak néhány kapura korlátozódik, a csoportméret akár 2048-ig (vagy tovább) is növelhető.

Ezekkel a paraméterekkel meghatározható, hogy az állomások egy csoportja felé párhuzamosan hány próba küldhető. Ez a kapuk letapogatására és az állomások felderítésér egyaránt vonatkozik. Alapesetben az Nmap a hálózat teljesítménye alapján kiszámítja az ideális - de folyton változó - párhuzamosság mértékét. Ha az átvitel során csomagvesztés alakul ki, az Nmap lassít és kevesebb próbát küld ki. Az ideális próbaszám a hálózat minőségének javulása alapján lassan emelkedik. Ezekkel a paraméterekkel egy minimum és egy maximum határt szabhat ezeknek az értékeknek. Ha a hálózat megbízhatatlannak bizonyul, a párhuzamosság értéke akár 1-re is csökkenhet, míg tökéletes feltételek esetén a párszázas értéket is elérheti.

A legáltalánosabb felhasználás, mikor a --min-parallelism értékét egynél magasabbra állítják, hogy felgyorsítsák a gyengébb teljesítményű állomások vagy hálózatok letapogatását. Ezzel a paraméterrel eléggé kockázatos játszani, mert egy túl magas érték ronthatja a pontosságot. Ennek a paraméternek az állításával korlátozzuk az Nmap azon képességét, hogy a hálózat paraméterei alapján dinamikusan szabályozza a párhuzamos működést. A 10-es érték elég jó lehet, de érdemesebb ezt a paramétert csak a legvégső esetben beállítani.

A --max-parallelism paraméter szintén beállítható 1-re, ezzel megakadályozható, hogy az Nmap egyszerre egynél több próbát küldjön a célpont felé. Ez jól használható a --scan-delay paraméterrel együtt (lásd később), bár ez utóbbi önmagában is jól használható.

Az Nmap kezel egy futó időzítőt annak meghatározására, hogy mennyi ideig várjon egy próba esetén a válaszra, mielőtt feladná vagy újra megpróbálná. Ennek a kiszámítása azok alapján történik, hogy az előző próbákra mennyi idő alatt érkezett válasz. Ha a hálózati késleltetés jelentős és folyton változik, ez az érték akár néhány másodpercre is nőhet. Az érték indulhat egy magasabb szintről is és egy nem válaszoló állomás esetén ezen a szinten is marad.

Az alapértelmezettnél alacsonyabb --max-rtt-timeout és --initial-rtt-timeout érték jelentősen lerövidíti a letapogatás idejét. Ez különösen igaz a visszhang nélküli (-PN) letapogatásoknál és az erős tűzfallal védett hálózatoknál. Azonban nem szabad túl agresszíven gondolkodni. Túl alacsony értéknél a letapogatási idő meg is nőhet, mivel a próbák ideje lejár és ismétlésre kerülnek, mialatt az előző próbákra adott válaszok még úton vannak visszafelé.

Ha az összes állomás egy helyi hálózaton található, 100 milliszekundum --max-rtt-timeout érték eléggé agresszív. Ha menet közben útválasztó is található, érdemesebb először az ICMP ping eszközzel, vagy más csomagösszeállító programmal (például hping2) letesztelni a hálózat minőségét. Válassza ki 10 csomagból a leghosszabb válaszidejűt. Az --initial-rtt-timeout értéke lehet ennek a duplája, a --max-rtt-timeout pedig a három- vagy négyszerese. A maximum RTT értékét általában nem érdemes 100 milliszekundumnál kisebbre és 1 másodpercnél nagyobbra választani.

A --min-rtt-timeout egy ritkán használt paraméter, de hasznos lehet, ha a hálózat annyira megbízhatatlan, hogy az Nmap alapértékei is túl agresszívnek bizonyulnak.

Ha az Nmap nem kap választ aegy letapogatási próbára, ez jelentheti azt, hogy a kaput tűzfallal szűrik, vagy a válasz elveszett a hálózatban. De jelentheti azt is, hogy a kapu forgalma limitált és átmenetileg nem tud válaszolni. Így az Nmap ismét elküldi a próbát. Ha az Nmap gyenge hálózati teljesítményt érzékel, ezt többször is megismételheti mielőtt feladná a próbálkozást. Bár ez javítja a pontosságot, de egyben elnyújtja a letapogatás idejét is. Ha a teljesítmény fontos szempont, a letapogatás felgyorsítható az újrapróbálkozások számának korlátozásával. Megadhat akár --max-retries 0 értéket is, hogy megakadályozza az újrapróbálkozást, azonban ez ritkán ajánlott.

Az alapérték (ha nem használ -T sablont) 10 ismétlés. Ha a hálózat megbízható és a célállomás forgalmát nem szabályozták, az Nmap általában csak egyszer ismétli meg a próbát. Így a legtöbb célpont letapogatására nincs hatással, ha a --max-retries értékét például 3-ra csökkenti. Ilyen alacsony értékek csak a lassú (korlátozott) célállomások letapogatását gyorsítják fel. Mivel adatokat veszíthet azzal, ha az Nmap korábban feladja egy kapu letapogatását, ezért hasznosabb a --host-timeout paraméter időzítésének lejártát megvárni és elveszteni a célponttal kapcsolatos valamennyi adatot, mint hiányos adatokkal dolgozni.

Néhány állomás letapogatása hosszú idő vesz igénybe. Ezt okozhatja gyenge vagy megbízhatatlan hálózati eszköz vagy program, a forgalom szabályozása, vagy egy szigorú szabályokkal rendelkező tűzfal. A letapogatott állomások leglassabb néhány százaléka emésztheti fel a letapogatási idő nagyrészét. Néha jobb csökkenteni az időveszteséget és átugrani az ilyen célpontokat már az elején. Adja meg a --host-timeout paraméterben azt a maximális időt, amennyit hajlandó egy-egy állomás válaszára várni. Hasznos lehet a 30m beállítás, így az Nmap nem tölt fél óránál többet egy állomás vizsgálatával. Mivel ezalatt az Nmap más állomásokat is vizsgálni tud, ezért ez a fél óra nem tekinthető teljes veszteségnek. Ha egy állomásnak lejárt az időzítése, az Nmap kihagyja a listából. Nen készül kapulista, nincs operációs rendszer felderítés és változat érzékelés sem.

Ezzel a paraméterrel utasíthatja az Nmap programot, hogy a célpont felé küldendő próbák között a megadott időtartamot várjon. Ez különösen hasznos olyan célpontok esetében, amelyeknek forgalma szabályozott. A Solaris állomások (sok mással egyetemben) például az UDP letapogatási próbákra másodpercenként csak egy ICMP választ küldenek. Minden további elküldött próba csak veszteség. A --scan-delay értékének 1s-os beállításával az Nmap lelassítható erre a sebességre. Az Nmap megpróbálja érzékelni a forgalomszabályzást és pontosan beállítani a próbák közti késleltetést, azonban nem okoz gondot az érték kézzel történő megadása sem.

Amikor az Nmap növeli a próbák közti késleltetést, hogy megbirkózzon a forgalomszabályzással, a letapogatás drámaian lelassul. A --max-scan-delay paraméterrel megadhatja a két próba közti legnagyobb megengedett késleltetést. Ha ezt az értéket túl alacsonyra választja, az feleslegesen újraküldött csomagokat generál, ami egy szigorú forgalomkorlátozással működő állomásnál kihagyott kapukhoz vezethet.

A --scan-delay paraméter másik felhasználása a küszöbérték figyelés alapján működő behatolás érzékelő és megelőző rendszerek (IDS/IPS) megtévesztése.

Sok állomás hosszú késleltetésű forgalomszabályzást használ a kiküldhető ICMP hibaüzenetek (például kapu nem elérhető) mennyiségének korlátozására. Néhány rendszer ugyanilyen korlátozásokat használ az RST (reset) csomagok esetébenis. Ez drámaian lelassítja az Nmap működését, mivel megpróbál alkalmazkodni ehhez a korlátozáshoz. A --defeat-rst-ratelimit paraméterrel utasíthatja az Nmap programot, hogy hagyja figyelmen kívül az ilyen korlátozásokat (például a SYN letapogatásnál, mely a nem válaszoló kapukat nem nyitott állapotúként kezeli).

Ennek a paraméternek a használata csökkenti a pontosságot, hiszen néhány kapu elérhetetlennek bizonyul, mivel az Nmap nem vár eléggé sokáig a korlátozott RST válaszra. Egy SYN letapogatásnál a válasz nélküli kapuk jelölése szűrt lesz ahelyett, hogy az RST csomag megvárásával zárt jelölést kapna. Ez a paraméter hasznos lehet akkor, ha csak a nyitott kapuk érdekesek és nem kell különbséget tenni a zárt és a szűrt kapuk között.

Bár az előzőekben tárgyalt időzítési paraméterek eléggé hatékonyak és eredményesek, de néhány felhasználó túl bonyolultnak találhatja őket. Ráadásul a megfelelő értékek kiválasztása gyakran hosszabb idő igényel, mint az optimalizálni kívánt letapogatási művelet maga. Az Nmap felkínál egy egyszerűbb megközelítést is hat időzítési sablon segítségével. Ezeket megadhatja a -T paraméterrel és a számukkal (0–5) vagy a nevükkel. A sablonok nevei: paranoid (0), trükkös [sneaky]) (1), udvarias [polite] (2), normál [normal] (3), agresszív [aggressive] (4) és rült [insane] (5). Az első kettő a behatolásérzékelők megtévesztésére szolgál. Az udvarias mód lassú letapogatást végez kevesebb sávszélességet, valamint a célállomáson kevesebb erőforrást használva. A normál mód az alapértelmezett, így a -T3 paraméter megadása semmilyen változást nem idéz elő. Az agresszív mód felgyorsítja a letapogatást azt feltételezve, hogy gyors és megbízható hálózatot használ. Végül az őrült mód azt feltételezi, hogy egy különösen gyors hálózatot használ és a sebesség érdekében hajlandó feláldozni valamennyit a pontosságból.

Ezekkel a sablonokkal megadható, hogy a letapogatás mennyire legyen agresszív, de meghagyja a lehetőséget az Nmap programnak, hogy az időzítéseket maga álltsa be. A sablonok ezen kívül elvégeznek néhány olyan sebesség beállítást, melyek önálló paraméterként jelenleg nem adhatók meg. Például a -T4 paraméter megakadályozza, hogy a dinamikusan változó letapogatásikésleltetés a TCP kapukon meghaladja a 10 milliszekundumot, míg a -T5 paraméter ugyanezt az értéket 5 milliszekundumra korlátozza. A sablonok mellett továbbra is használhatóak az egyedi időzítési paraméterek és ezek minden esetben felülbírálják a sablonokban beállított alapértékeket. Modern és megbízható hálózatok letapogatása esetén ajánlott a -T4 paraméter használata. Tartsa meg ezt a paramétert még akkor is, ha egyedi időzítési paramétereket használ, így kihasználhatja a sablonban lévő kisebb extra optimalizációt is.

Ha tisztességes szélessávú vagy ethernet kapcsolatot használ, javasolt a -T4 paraméter állandó használata. Néhányan szeretik használni a -T5 paramétert, ám ez sok esetben túl agresszív lehet. Vannak akik a -T2 paramétert szeretik használni, mert azt gondolják, hogy így kisebb valószínűséggel döntik romba a célpontot, vagy mert magukat általában udvarias embernek gondolják. Ők azonban gyakran nem veszik észre, hogy a -Tpolite valójában milyen lassú. Ez a letapogatás tízszer hosszabb is lehet, mint egy alapértelemeztt. Az alapértelmezett időzítésnél (-T3) ritkán fordulnak elő összeomlások vagy sávszélesség problémák, ezért vatoss letapogatásnál célszerű ezt használni. Ezeknek a problémáknak a csökkentésére sokkal alkalmasabb a változat érzékelés elhagyása, mint az időzítési paraméterek állítgatása.

Bár a -T0 és -T1 paraméterek hasznosak a behatolásérzékelők megtévesztésére, de sok célgép vagy kapu esetén a letapogatási idő különösen elnyújtják. Ilyen hosszú letapogatások esetén hasznosabb az időzítési paraméterek kézzel történő beállítása, mint a -T0 és -T1 paraméterekhez tartozó konzerv értékek használata.

A T0 fő működési elve a letapogatások sorbaállítása, így egyszerre csak egy kaput tapogat le és a minden próba után vár 5 percet. A T1 és T2 beállításai hasonlóak, de a próbák között csak 15 másodpercet, illetve 0.4 másodpercet várnak. A T3 az Nmap alapértelmezett beállítása, mely már használja a párhuzamos működést is. A T4 paraméter megfelel a --max-rtt-timeout 1250 --initial-rtt-timeout 500 --max-retries 6 beállításoknak és a TCP letapogatási késleltetést 0.01 másodpercre állítja. A T5 megfelel a --max-rtt-timeout 300 --min-rtt-timeout 50 --initial-rtt-timeout 250 --max-retries 2 --host-timeout 15m beállításoknak és a TCP letapogatási késleltetést 5 milliszekundumra állítja.